Elvből nem nézek híradót. Sajnos a napjaink médiái nem arról szólnak, hogy az ember vidáman, fontos hírekkel a tarsolyában induljon munkába, vagy épp zárja a napot. Azon a szombaton azonban szakítottam az addigi szokásaimmal. Korán keltem, mert délelőttre találkozót beszéltem meg egykori osztálytársammal, Chris-szel. Épp a két cukorral megspékelt hosszú kávémat fogyasztottam a konyhaasztalnál, amikor egy furcsa hírre lettem figyelmes. A bemondó arcán torz grimasz jelent meg, amikor felolvasta, hogy az éjjel három holttestet találtak a város három különböző szállodájának wellness részlegén, mindhárom áldozat középkorú férfi, akik a bal combjukon ejtett szúrt seb miatt elvéreztek. Oly módon ráfeledkeztem a függő mellett betűző napsugaraktól alig látható televízióra, hogy a kávém utolsó harmada kis híján az ingemen landolt. Az órára pillantottam, mely nem sokkal 9 előtt állt, így elindultam a találkozóra, s ahogy kikapcsoltam a tévét, úgy magam mögött is hagytam, lezártam a látottakat. Legalábbis akkor ebben a hitben ringattam magam. Chris imádta az általam sznobnak tartott helyeket. Adott az öltözködésére -néha többet is mint kellett volna- így nem lepődtem meg, amikor tavaszi naphoz képest enyhén túlöltözve, ing, pulóver és vastag, sötétbarna kabát kombinációval toppant be a kávézóba. Természetesen késve az előre megbeszélt időponthoz képest. Nem zavart, hiszen ez már a középiskolában védjegyévé vált. Erényeként azonban el kell mondani, hogy a személyes eladásban mesterien tevékenykedett. Egy olyan cégnél dolgozott mely szállodákkal kötött megállapodás révén kedvezményes szobafoglalási lehetőséget biztosított. A hivatalos verzió az volt, hogy "csak egy kávéra" futunk össze, de már akkor rosszat kezdtem sejteni, amikor megláttam nála a mappát. Szó se róla, nem szart akart eladni, Mutatott egy olyan szállodát, ahol nem kell vendégként bejelentkezned ahhoz, hogy wellness részleget használ és ár-érték arányban nagyon jól festett, minimalista, mediterrán stílusi hotel volt, mely a Sweet Hearth névre hallgatott. Mondjuk azon sem lepődtem volna meg, ha egy melegbárt neveznek így. Aljas volt egyébként Chris barátunk, ugyanis totális tisztában volt azzal a ténnyel, hogy sportolóként imádok szaunázni. Így adu ászként ezt a szállodát tolta elém, hisz egy komplett szintet különítettek el a szaunavilágnak. Helyben rendeztem is a vételárat, két kupont vettem, mert így kedvezőbb volt az ár. Épphogy belekezdtünk a privát jellegű témákba, betoppant a kávézóba egy régi ismerős, egykori iskolatársunk, Lexy.
Lexy-t egy sötétbarna hajú, átlagos magasságú, barátságos, ám mégis a két lépés távolságot megtartó, angyalbőrbe bújtatott vad amazonként lehetne jellemezni. Nem az a lány volt, akit a férfiak magazinban képzelték, de volt bőven nőies vonása, tulajdonsága melyekkel a beszédkészsége mellett szintén fent tudta tartani a hím neműek figyelmét. Elképesztő elánnal és precizitással, néha már fanatizmussal vetette bele magát feladataiba, de valami génhiba, vagy fene tudja mi más miatt mindig követett el a tökéletesnek tűnő munkában egy-egy hibát, mely miatt rendre elbukott. Tíz év eltöltöttünk egymás mellett két hónapot, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy mindketten fiatalok vagyunk a párkapcsolathoz. Ezzel együtt tartalmas volt az időszak, s voltak nagyon jó pillanataink. Különösen a hálószobában, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a hely teljesen mindegy volt, mert kémia szinte tökéletesen funkcionált.
Nagyjából két hónapja nem láttam, úgyhogy alaposan meglepődtem, hogy az akkori elegáns, üzletasszonyos öltözetét sportosabbra váltotta. Határozottan jobban illett ez a stílus hozzá, mint az előző. Mire önmagától feltűnt volna neki ottlétünk, az előtt még Chris teátrális mozdulatokkal invitálta felünk. Üdvözöltük egymást, mosolyogva helyet foglalt és kért egy hosszú kávét.
- Nem gondoltam volna, hogy Veled össze lehet futni péntek délelőtt a belvárosban. - indította a beszélgetést, miközben hajkoronáját igazgatta.
- Mivel itt lakom, így annyira nem is nehéz. - válaszoltam mosolyogva.
- Még mindig annál a fogadóirodánál dolgozol? Nem untál bele?
- Hogy untam volna? Jól keresek, nem kell beleőrülnöm a munkába, kiszámítható a szabadidőm, s néha csak úgy - mint ma - ki tudok venni egy szabadnapot. - A tarkómhoz kaptam, mert az előző négy nap munkája egy szúró fájdalomban csúcsosodott ki.
- Látod! Erről beszéltem! Ezért kell elmenned kikapcsolódni. - csapott le egyből az érvelés lehetőségére Chris.
Az igazat megvallva nem mindig zárultak zökkenőmentesen a napok, akadt, hogy 14-16 órát ültem a gép előtt meccseket elemezve, időjárást, játékosokat kutatva. A hátam nyakam megsínylette, ezért is szerettem eljárni szaunázni, masszázsra, utána egy ideig enyhült a fájdalom.
- Tudom. Ezért is vettem meg a kuponokat. Már nem kell meggyőznöd, megvan az üzlet. - mondtam mondatvégi mosollyal az arcomon.
- Hova mész? - érdeklődött csillogó szemekkel Lexy.
- Majd valamikor a Sweet Homeba, megérdemlek egy kis lazítást.
Tapasztaltam valami megmagyarázhatatlan érdeklődést Lexy tekintetében, gesztusaiban, melyekről úgy véltem, hogy soha nem jellemezték őt. Elköszöntem, s kettesben hagytam beszélgetőpartnereimet. Ha már van egy szabad péntekem úgy gondoltam, hogy nem otthon tréningezek, hanem az edzőteremben töltöm a délelőtt hátralévő részét.
Az edzőterem, ahova néha betévedtem a város szélén helyezkedett el, nagyjából 10-15 percnyi autóútra a lakásomtól. Ha idegenbe megyek, akkor általában futópadot, vagy kerékpár szoktam igénybe venni. Utóbbi mellett tettem le a voksom azon a pénteken. Alig telt el a bemelegítő öt perc, a bal oldalamon lévő eszközhöz lépett egy magas, hosszú, göndör, fekete hajú nő. Olyan illatfelhőt hozott magával, mely akkor is megmozgatta volna érzékszerveim, ha legmélyebb álmomban ér feromontámadás.
Nem akartam ráfeledkezni, főleg nem bámulni, ahogy bemelegített, mégis így tettem. Érdekes, hogy minden mozdulatát úgy kivitelezte, hogy még véletlenül sem lássam az arcát. Szerencsémre nem totál pinkben virító, 45 kilogrammos hölgyek fitneszcsoportjából érkezett, úgyhogy eléggé felkeltette érdeklődésem, motivált az edzésemben, melyre próbáltam koncentrálni, tekintetemmel visszatértem a kijelzőhöz, mely 160 körüli pulzust mutatott már. Amikor legközelebb balra fordítottam a fejem, akkor pontosan szemben nézett vele. Egy másodpercnyi csend után köszöntem neki, holott a fülemben tombolt épp a Nightwish. Egy kis mosollyal nyugtázta udvariasságom és laza fejmozdítással elfordult, arcát ébenfekete haja takarta el szinte teljesen.
Érdekes dolog egyébként a látás. Biztosan vannak kutatások, melyekre lehetne hivatkozni, azt azonban megfigyeltem, hogy az ember figyelme, úgy is fogalmazhatunk, hogy tekintete – különösen a jobb kezeseké – elsődlegesen jobbra irányul, ha valamit feltérképeznek. Legyen az újság, monitor, rendre a jobb oldal felé tendál a figyelem elsődlegesen, kis százalékban kezdünk a bal oldalon. Én is ellenkezően reagáltam. Pedig már-már az érzékszerveim is úrrá tudtam lenni, mégis valami megmagyarázhatatlan és lassan félelmetessé váló érzés rendre visszavonta figyelmen a feketeségre. Ő azonban csak tekert, megállás nélkül, mintha csak a női Világbajnokságra készülne, a haja pedig a taposás, mozdulatok hatására úgy lenget, hogy arca végig takarásban maradt. Már le is tettem arról, hogy tekintetünk újra találkozik. 30 kilométer után úgy gondoltam, hogy elegendő lesz a mai napra, egy újabb ötössel lelazítottam és indultam az öltözők felé. Pechemre jobbra kellett indulnom. Még egy kósza kísérletet tettem, hogy megpillantsam, de akkor már nem edzett, tekintetemmel sehol sem leltem a teremben.
Hosszú zuhanyzás alatt végig azon gondolkoztam, hogy vajon mivel érte el, hogy ilyen mértékű kíváncsiságot ébresztett bennem. Sehogy sem találtam erre magyarázatot, ahogy arra sem, hogy miként vált cirka húsz másodperc alatt köddé. Mielőtt hazaindultam volna még tettem a próbát. Odaléptem a recepcióshoz, Rickhez és megkérdeztem, hogy ismeri-e azt a nőt, aki mellettem edzett.
- Soha életemben nem láttam. - válaszolta elkerekedett szemekkel, vállát megvonva. De el kell mondanom, hogy nem Te vagy az első, aki érdeklődött utána az elmúlt egy órában. Amit nem is csodálok. - tette hozzá némi hatásszünetet hagyva. Nem lettem okosabb.
Hazaértem letettem a kocsit, s mielőtt nekikezdtem volna az ebéd elkészítéséhez, gondoltam teszek egy rövidke sétát a lakásom melletti parkban. Péntek délidőhöz képest meglepően sokan foglaltak helyet a padokon, kószáltak a sétányokon. Zsebre tett kézzel kémleltem az eget, hallgattam a madarakat, s ahogy egy rózsabokorra pillantottam, jött a rémes felismerés, hogy elfelejtettem rosét venni, egy palack sincs otthon. Sebaj, gondoltam felhívom Johnt és megkérem, ha este jön a DVD-csomagért, akkor hozzon párat.
Kezemben a telefon, keresem benne a telefonszámot, amikor egy bejövő hívás jelenik a kijelzőn egy teljesen ismeretlen számról. Szakmai ártalom, de a hívószám nélkül telefonokon kívül mindent felveszek. Így tettem, gondolkodás nélkül.
- Halló, Steven Fedorov!
- Hogy magának milyen jó hangja van. – szólalt meg a túloldalon lassan, drámai érzékiséggel a nő.
- Bocsásson meg. Kivel beszélek? – kérdeztem vissza döbbent hangon.
- Nem is sejti? Lindsey vagyok az edzőteremből. Tudja, engem nézett mialatt biciklizett.
- Értem hölgyem. De honnan tudja a telefonszámom.
- Ugye nem gondolja komolyan, hogy egy olyan neves sportszakember elérhetőségét, mint az Önét nehéz megszerezni? – válaszolt villámgyorsan, ám mégis kedvesen.
- Egyébként az a kedves recepciós fiú, …
- Rick!
- Igen! Rick! Tőle kaptam meg az Ön nevét és telefonszámát.
Tudhattam volna, akkor ezért volt olyan fura, amikor a nőről beszélgettünk. Álmomban nem gondoltam volna, hogy megkeres. Mit akarhat tőlem? Miért hívott fel? Mint a hullám mely a parthoz csapódik úgy ömlöttek a kérdések a fejemben. De nem volt időm elmélkedni, hisz nem akartam mamlasznak tűnni, holott sokkolt hívásának ténye, ahogy az is, hogy a park közepén állva földbe gyökerezett lábakkal magam elé képzeltem, ahogy beszél hozzám.
- Miben segíthetek Önnek? – tettem fel ebben a helyzetben a legegyszerűbb és egyben leghülyébb kérdést.
- Ahogy elnéztem, Önnek kellene inkább egy kapcsolat-felvételi tréning. - közölte nem egyszerűséggel. De nem akarom bántani, tudom jól, hogy érdeklődött utánam. Szóval, ha tényleg olyan segítőkész, mint a hangjából hallatszik, akkor legyen délután négykor a Shopping Centerben. Meg fog találni. Ne okozzon csalódást. - és letette a telefont.
Nem elég, hogy a döbbenettől azt sem tudtam hol vagyok, még azt a plusz feladatot is elintézte nekem, hogy a komplett délutánom átszervezzem. Ellenben egy fél pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ne találkozzak vele. A titokzatossága, a hangja, a kisugárzása már szinte félelmetes volt, mégis úgy vonzott mint egy edzés után szaunázás, ami konkrétan néha életben tudott tartani egy-egy közel 14 órás munkanap után.
Soha nem volt bajom a temperamentumos nőkkel, akikben van, lendület, vér, s minden ami nem csak hetekig tartja száz százalékon az érdeklődés oly fontos lángját. Lindseynél viszont társult valami más is ezen tulajdonságok mellé. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor tudod, hogy nem kellene valami őrült, veszélyes dolgot csinálni, de mégis belevágsz, mert a kíváncsiság visz előre. Pontosan így voltam ezzel a fekete oroszlánnal én is.
Az ebéd egy a hűtőben már készen ácsingózó saláta lett, melyet izgalmamat csillapítván egy pohár Famous Grouse-zal kísérte le. Közben vadásztam a híreket a telefonon, tévén, mert én már csak ilyen hülye vagyok, hogy még szabadnapomon sem tudok elszakadni a munkától, ami a hobbim is egyben. Az egyik hírcsatornán épp átpörgettem, de egyből visszatértem rá, ugyanis a reggeli gyilkossági hír volt a téma. Kiderült és nyilvánosságra is hozták, hogy rituális gyilkosságokról van szó, ugyanis mindhárom áldozat hátába három betűt vágott az elkövető. IWT. „I want the Truth.” Vajon ki és miféle igazságot akar? Mire a nagy elmélkedésből felocsúdok már elmúlik három óra, indulnom kell. Felvettem a zakóm, hívtam taxit, útra keltem, hogy megpróbáljam megfejteni a rejtélyes nőt.
Talán nem kell túlzottan részleteznem, hogy miért is nevezték Shopping Centernek azt a bevásárlóközpontot, ahova Lindsey invitált. A nők álma egy ilyen hely, ahol zsákszámra vásárolhatnak maguknak cipőt, ruhát, kiegészítőket, ékszereket, fehérneműeket, parfümöt, bármit, amit csak szemük, szájuk kíván. Nagyságrendileg fél órát töltöttem el azzal, hogy a boltok rengetegében megtaláljam valahol Lindseyt. Egy fehérnemű bolt közepén térült-fordult, amikor megpillantottam. Talán most láttam először a teljes arcát. Olyan mosolyt ült rajta, melyet még nem láttam. Hiába mentem volna bele a gyönyörködésbe, mert a csönd megtört, újabb meglepő húzással lepett meg, ugyanis kikiáltott az üzletből.
- Mi a baj Steven? Nem látott még női fehérneműeket, vagy a hölgyektől tart? Na, jöjjön csak, bátran. - közben visszalépett válogatni a sorok közé.
Beléptem, köszöntem az eladóknak, vásárlóknak, majd tettetve, hogy nem érzem a rám irányuló tekinteteket, a fekete oroszlán felé vettem az irányt. Amikor odaléptem mellé, rám nézett, kezet nyújtott, és bemutatkozott.
- Azt hiszem ezzel az illedelmes bemutatkozással tartoztam Önnek. Nem gondolja, Steven?
- Az igazat megvallva, nagyon megdöbbentem, hogy felhívott. Miért tette?
- Mindenre választ kap majd. Csak szépen, sorjában. - válaszolta, miközben a színes melltartók között válogatott.
- Elárulná, hogy miért itt kellett találkoznunk?
- Mi a baj Steven? Zavarja a hely? Ne mondja nekem, hogy nem volt még ilyen üzletben!
- De, voltam már, csak, nem egy ilyen találkozó alkalmával?
- Miért, milyen ez a találkozó? - fordult hozzám kérdő tekintettel, miközben egy fekete bugyit tartott a bal kezében.
- Nézze Lindsey! Erről nem beszélhetnénk valahol máshol? Nyugodtabb körülmények között. - De kedves Steven, beszélhetünk, de előtte még van az Ön számára három feladat. Ki kell választania nekem egy dögös, egy még dögösebb, és egy fürdőruha szettet.
Biztos voltam benne, hogy mindenki engem néz és teljesen tisztában vannak azzal, hogy milyen gondolatok kavarognak a fejemben. Elképzelni ezt a nőt, ezekben a ruhaneműkben? Főleg úgy, hogy legalább egy éve nő sem nézett rám. Érdekes feladat lesz.
- Steven! Mit szólna rögtön ehhez a piroshoz, na? ... Ne nézzen már így. Annyira nehezére esne, ha elképzelné őket rajtam?
- Nem, nem, egyáltalán, sőt..., csak...
- Nincs csak! Döntse el, hogy akarja-e, vagy sem. Most!
- Rendben. Rendben.
- Helyes, tudtam, hogy jó döntést fog hozni. - mondta azzal a félmosollyal az arcán, amit az edzőteremben már láthattam.
Választottam neki egy fekete, csipkétől és minden egyéb flanctól mentes szettet, egy fehéret, mely annyi anyagot sem tartalmazott, mint a rajtam lévő nyakkendő, a fürdőruhája pedig barna árnyalatokból tevődött össze.
Ki kellett ürítenem a fejem, így amíg fizetett, addig kimentem a bolt elé. Nem volt elég bajom, két méterre tőlem megpillantottam Lexyt.
- Steven! Te mit keresel itt, tudtommal nincs senkid. De ahogy látom mégis van.
El akartam kerülni a kínos találkozást, de nem igazán jött össze.
Bemutatnál az új barátnődnek? - tette fel a kérdést oly keményen, tele gúnnyal, hogy szinte rá sem ismertem. - Nem a barátnőm, üzleti ügyben keresett meg. - Igen, látjuk. - kontrázott egyből Lexy.
Lindseyt kicsit sem zavarta az egyre kellemetlenebbé váló szóváltás Lexy és köztem, olyan nyugodt természetességgel viselte, mintha színházban nézne egy előadást. Lexy a tényleges bemutatkozás után odavetett egy hetyke mondatot: "További jó szórakozást fiatalok.", és lelépet.
- Nos, hogyan tovább? - fordul hozzám Lindsey.
Éreztem némi helyzeti előnyt, hogy most vesztett egy keveset abból az irányító tulajdonságából, mely eddig folyamatosan jellemezte, kezembe vettem a dolgok menetét.
- Jöjjön velem! - Préseltem ki magamból a határozottnak tűnő mondatot. - Út közben majd mesélek.
Taxiba szálltunk és elindultunk a törzshelyem, a Wonderland Café felé. Ott csak péntek éjjel indul be az élet, egyéb időpontokban kellemes hely, lehet beszélgetni, kikapcsolódni, nincs sok ember.
Nem is kellett csalódnom, a több mint húsz asztalból ha kettőnél találtunk vendéget, akkor már sokat mondtam. Albert volt épp szolgálatban pultosként. Róla tudni kell, hogy olasz és orosz szülőktől származik, úgyhogy nagyon hamar kitalálhatják, hogy a mi kapcsolatunk nem csak vendég - dolgozó viszony volt. Jómagam orosz apa és amerikai anya gyermekeként láttam meg a napvilágot. Tökéletesen értettük egymás gondolatait, szerettem vele beszélgetni, amikor éppen mindketten üres óráinkat töltöttük.
Ismerte a szokásaimat, mit szeretek és mit nem, milyen nőket kedvelek, mindig tudta mikor, milyen napom van. Mintha a szüleink származása valami távolról induló, mégis testvériséggé szűkülő összetartást eredményezett volna. Mikor meglátott már a szeme villanásából láttam, hogy elégedett a választásommal. Pedig ha tudná, hogy milyen előzmények után érkeztünk meg hozzá.
Helyet foglaltunk, rögtön érkezett is. Udvariasan, ám mégis baráti humort belecsempészve kérdésébe érdeklődött, hogy mit kívánunk fogyasztani.
-Mit hozhatok kegyednek? – érdeklődött elsőként Lindseynél.
-Megvárom míg Steven választ. – dobta át nekem a labdát csípőből.
- Oh, Steven! – mosolyodott el Albert. –Mit hozhatok? Vezet, vagy sem?
- Nem vezetek, de elsőként egy kávét kérnék.
- Ebben az esetben én egy pohár vörösbort. – csatolta hozzá rögtön Lindsey.
Albert köszönte a rendelést és elindult a pult felé. Én pedig, mivel azt éreztem, hogy végre nálam van az irányítás elkezdtem beszélni. Nem beszélgetni, beszélni. Mondtam és mondtam, mintha valamiféle rendőrségi kihallgatáson tennék beismerő vallomást, hogy mit és miért tettem, illetve nem léptem meg az edzőteremben. Monológomat Lindsey nevetése törte meg.
-Jaj Steven, maga olyan aranyos, mint egy kisfiú. – közben megköszönte Albertnak a bort, majd folytatta. Én közben elkezdtem kavargatni a számomra tökéletes kávét.
-Nézzen magára. Ön egy jó kiállású, kedves arcú férfi. Akkor magyarázza meg nekem, hogy miért remeg úgy a keze, hangja, mintha a halálos ítéletét olvasnám fel? Nyugodjon meg. Vagy, ne haragudj, inkább tegeződjünk kérlek. Nem vagyok annyival idősebb és a tiszteletköröket már bőségesen lefutottad. Rendben?
-Persze, köszönöm és a kedves szavakat is.
-Ez a legkevesebb, te már bókoltál eleget a tekinteteddel ma délelőtt. Nézd, mindketten felnőttek vagyunk. Te maximum 30, én 35. Túl egy rossz házasságon, rengeteg megaláztatáson. Amikor köszöntél, már akkor tudtam, hogy te rendes férfi lehetsz. Szóval, ha úgy veszem, akkor már szinte nyert ügyed van nálam.
Mire a mondtad végére ért meghűlt a számban az a korty kávé, melyet a kezdetén vettem számba. Teljesen lenyűgözött a magabiztossága, közvetlensége. Mintha egy álom lett volna. Különösebben nem érdekelt, hogy 7 évvel idősebb. Na és? Alig néz ki harmincnak. Így már nagyobb magabiztossággal folytattam a beszélgetést. Egy kisebb biográfiát vezettem fel neki és természetesen nem lehetett elkerülni a Lexy féle affért sem.
- Ki volt az a nő, aki jelenetet rendezett a fehérnemű bolt előtt?
- Ő Lexy, középiskolában jártunk pár hónapot, pusztán ennyi.
- Te vetettél véget neki?
-Igen, mert még éretlenek voltunk egy komoly kapcsolatra. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy ő. Folyamatosan féltékenykedett, nézegette a telefonom, persze semmi olyat nem talált, amit keresett és folyamatosan zaklatott a kényszerképzeteivel, hogy én milyen nőkkel és mit csinálok. Azóta megvagyunk egymás mellett, néha beszélünk, semmi több.
-Láthatóan érzékenyen érintette a jelenlétem. Nem gondolod?
- Nem volt normális reakció, amit lenyomott, de elhiheted, hogy számomra legalább olyan döbbenet volt, mint számodra.
-Biztos féltékeny most is.
- Legyen, közünk már nincs egymáshoz. Csak az a furcsa, hogy ma többször találkoztunk mint az elmúlt fél évben. – ekkor felálltam és levettem a zakóm, s még vissza sem tudtam fordulni a Lindsey felé, már érkezett is a kérdés.
- Neked van tetoválásod? Vagy van póló van az inged alatt, vagy micsoda?
- Igen, van tetoválásom, a hátam felén és a két vállamon. Zavar esetleg?
- Nem, dehogy. Ellenkezőleg. Nagyon is tetszenek. Elmeséled a történetüket.
- Persze, szívesen. A hátamon egy angyalt látsz, ami egy pajzsot és egy lándzsát tart. Szemben vele egy orosz harcos áll. Kitalálhatod, az egyik anyámat, a másik apámat takarja. Az pedig egy életfa, mely kettőjük erejéből keletkezik és a gerincem mentén fut. A bal vállamon az idősebb, a jobb vállamon a fiatalabb öcsém monogramja egy kis plusz mintával, mindketten Olaszországban kosárlabdáznak.
- Biztosan szépek.
- Ha gondolod majd megmutathatom őket.
- Nocsak Steven. Mikor lettél ilyen kitárulkozó? Nem mintha bajom lenne vele. – és belekortyolt a vörösborba.
- Miért ne tehetném? Te mondtad, hogy játsszunk nyílt lapokkal. Hát tessék.
- Helyes. Örülök, hogy végre kezded felvenni a ritmust, érted a lényeget.
Eltanakodtam magamban egy pillanatra, hogy vajon mit is eszik rajtam Lindsey. Sosem voltam a nők kedvence. Bár sportoltam és igyekeztem karban tartani a testem, inkább néztek volna egy átlaghoz közelítő testalkatú pasinak, mint aktív sportembernek. Ehhez még mondjuk jelentősen hozzátett az is, hogy az elmúlt 12 évben mindig rövid hajat hordtam. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy megnövesszem, teszem hozzá ismerőseim elmondása alapján, akik egy rosszabb, vagy ha úgy tetszik, már hosszabb napomon látva nem támogatták az ötletet. 18 éves korom óta körszakállt hordtam, ami ha belegondolok már több mint tíz év. Azt terveztem, hogy megvárom a harmincat a fazonváltással. De mintha már zsigerből éreztem volna, hogy ez a mai nap más lesz, levágtam az egészet. Úgy nézhettem ki, mint pár apró ránccal rendelkező egyetemista. Legkevésbé sem úgy, mint egy sportfogadási cég vezető beosztottja. Próbáltam magam meggyőzni arról, hogy Lindsey nem csak azért intézi hozzám ezeket a kedves szavakat, mert nem akarja lelombozni az önbizalmam és fokozni idegességem, de a kis ördögöt sehogy sem tudtam kiűzni magamból. Ekkor váratlan fordulat következett. Partnerem jobb megfogta a fejem és így szólt:
- Steven! Kérlek hagyd abba az agyalást. Semmi okod rá. Nem tudom ki, vagy mi miatt vagy ennyire nyugtalan, de ne csináld ezt magaddal. Figyelj rám, majd én kikapcsollak. Jó? De, ha igent mondasz, akkor így is legyen. - mosolyodott el a mondat végén olyan elbűvölően, ami akkor is megnyugtatott volna, ha egy szót sem szól hozzám, csak néz azokkal az ég kék szemeivel.
- Elnézést, nem tudom mi van velem. Ez a mai nap olyan másként alakul, mint terveztem.
- Ez a jó, hogy nem szokványos, van benne új, izgalom. - és intett Albertnek, hogy kér egy újabb pohár bort.
- Neked valami mást? - váltott át már baráti hangnemünkre Albert.
- Jöhet a más. - válaszoltam nevetve.
- Na erről beszéltem. Tetszik, hogy már lazítasz. Mi az a "más"? - érdeklődött Lindsey.
- Semmi különös, csak Famous Grouse, sok jéggel. Sokan kritizálna a jég miatt, de így szeretem.
- Nincs két tökéletesen egyforma ízlés. Szerencsére...
- Köszönöm Albert. Ugye Albertnak hívják?!
- Nagyon szívesen hölgyem. Igen, így hívnak. Ha szabad megjegyeznem Ön nagyon csinos és elbűvölő, de ahogy látom, ezt nem csak én vettem észre. - és rám nézett.
- Vicces a barátod Steven. Hogy ismerkedtetek meg? - tette fel a kérdést Lindsey.
- Ez egy elég érdekes történet. - kezdtem hozzá. De inkább átadnám a lehetőséget a barátomnak, hogy elmesélje honnan is indult az egész.
- Kegyetlenül rossz bőrben volt, amikor először láttam. Totálisan szét volt csúszva, már nem hiányzott belőle egy csepp alkohol sem, amikor egy vasárnap éjjel beesett ide.
- Ne is mondd, életemben nem buktam annyi pénzt, mint azon az estén. - szörnyülködtem még most is akkori tettemen. Azóta már nem játszom, csak nagyon minimális tétben, a játék kedvéért. Nem szabad összemosni a munkát a szórakozással.
- Egy lélek nem volt már itt, épp standoztam, amikor Te közölted, hogy: "Én akkor is Famous Grouset fogok inni sok jéggel, ha alsógatyára vetkőztetnek". Mivel nem akartam megvárni ezt, inkább megelőztem a problémát. Leültettem Stevent egy asztalhoz és kibontottam az üveget. Koccintottam vele. Ezt követően 40 percen át beszélt és csak egy kortyot ivott. Szapulta a Detroit edzőjét, hogy mindössze egy három pontos akciót kellett volna összehozniuk és akkor nem vesztesz egy negyedéves fizetésednek megfelelő összeget. Ezt követően derült ki a származásunk, hogy mindketten félig oroszok vagyunk. Nekem voltam kemény ügyeim Olaszországban, a nápolyi maffia meggyilkolta egy öcsémet, úgyhogy nagyon hamar egyértelművé vált számunkra, hogy a családi kötelékek fontossága miatt gyorsan egy hullámhosszra kerülünk.
- Steven itt mesélt arról, hogy mindkét öccse kosárlabdázik, de itt nem tudnak, szeretnének profinak állni. Itt vetettem be a normális kapcsolataimat és segítettem nekik, hogy olaszban találjanak csapatot.
- Azóta is hálásak érte. Megmondta Josh - az idősebb öcsém -, hogy ha vége lesz a bajnokságnak, akkor megyünk hozzájuk hét hétre Mestrébe.
- Azt még meg is kell élnünk. - vágta rá Alberto, Lindsey pedig felnevetett.
- Na, ilyen mondatok után nehéz lenne elképzelni, hogy ő szokott nekem a pozitív gondolatokról papolni. - fokoztam még Lindsey nevetését. Majd rögtön ezt követően egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy miért találta ilyen nevetségesnek Albert mondatát. De úgy ahogy jött, el is illant a furcsa gondolat.
Viszont amikor már azt hihettem volna, hogy teljes lett a nyugalom, betoppant Lexy, három barátnője kíséretében és a kávézó másik, ám számomra teljesen látható szeglete felé vették az irányt. Albert villámgyorsan észlelte a megoldásra váró helyzetet, s mielőtt Lindsey bármit is észrevehetett volna, a társaság felé vette az irányt. Gondoltam gyorsan visszatérek a barátom által megkezdett történet folytatására, így a magam figyelmét is lekötöm, Lindsey érdeklődését pedig továbbra is fenntartom.
- Érdekes volt, hogy olyan könnyen megnyíltam Albert számára, mint még soha, senkinek. Nem élt vissza a helyzettel, sőt, nagyon sok dolgot mesélt a saját életéről és mindenre emlékszem, hiába voltam kegyetlenül elázva. Mindketten nagyon hamar megtapasztaltuk a veszteség fogalmát. Mondhatom, hogy nem baráti, inkább testvéri a viszonyunk, s minden bizonnyal a szüleim is fiúkként szeretnék mellettünk, hiszen remek ember.
- Sok nehéz dolgon mentetek keresztül az biztos, de pont ezért váltatok ilyen jó emberekké. Őszinte vagyok Steven, mert láthatod, hogy a kezdetektől egyenesen megmondok mindent a szemedbe. Van benned valami megmagyarázhatatlan, amire nem tudok magyarázatot adni. Egy pasit sem hívtam még fel soha, főleg nem azért, hogy kvázi randira hívjam, mint téged. Örülök, hogy megtettem.
Szinte már el is felejtettem, hogy milyen is az őszinteség, az egyenes szavak. Alberttal kötött barátságomon kívül szinte sehol sem voltam biztos abban, hogy amit hallok, olvasok az kizárólag igazságot tartalmaz és nem azt, hogy az egyik ügyfél, munkatárs, régi, új ismerős közelebb kerüljön saját céljai eléréséhez általam.
Lindsey-vel kapcsolatban ez viszont már egy pillanatra sem jutott eszembe. Szinte minden izgalmam, idegességem tova szállt, ami korábban lelkemre telepedett és nyugtalanított. Valójában az lehetett a gond, hogy az évek alatt nagyon sok negatív tapasztalat ért és módszeresen falat húztam magam köré, melyen kizárólag a két öcsém és Albert tudtak átmászni. Hihetetlen és egyben mégis felemelő azt tapasztalni, hogy Lindsey tagja lehet ennek a társaságnak, ráadásul ilyen gyorsan.
- Köszönöm, hogy megtetted. - kezdtem komolyan, majd mosollyal tettem pontot a mondat végére. Jöhettél volna hamarabb is.
- Vagy Te járhatnál gyakrabban hétköznap délelőtt az edzőterembe és akkor előbb rám akadtál volna. - vágott vissza azonnal. Neked egyébként szokásod, hogy amit kérsz inni, ahhoz hozzá sem érsz?
Ugyanis mialatt ő már a harmadik pohár borát fogyasztotta, addig az én whiskey-m mennyiségé csak nőtt, mivel a benne lévő jég totálisan elolvadt, s ahogy mondta, egyetlen kortyot sem ittam belőle.
Itt dőlt el végérvényesen, hogy minden apró fenntartás, félelem, ami még esetleg elbújt agyam valami távoli szegletében, totálisan eltűnt. Fogalmam sem volt, hogy mi és ki van körülöttem. Kizárólag Lindsey szavaira, illatára, mozdulataira, hangjára tudtam koncentrálni. Albert nagyon sebesen akarta hozni nekünk a következő kört, de intettem neki, hogy nem kell, elég lesz. Ő pedig a maga udvarias módján csak annyit tett, hogy mosolyra húzta a száját és visszament a pultba.
- Az rendben van, hogy ennyi mindent meséltem magamról, lassan már ki is szárad a szám is, de most Te jössz. - próbáltam ezzel a mondattal pár másodpercnyi előnyt szerezni, kissé lejjebb vinni a vérnyomásom, megtalálni az agyam felett a kontrollt.
Hirtelen nagyon komollyá vált Lindsey tekintete. A pohara felé fordította fejét és mereven néztek legalább fél percig, mire megszólalt.
- Tudod milyen az amikor emberre senki sem kíváncsi? Nem érdekli őket, ki vagy, honnan jössz és mit csinálsz? Hogy egyáltalán a világon vagy-e? Ha valaki hív, akkor pedig csak azért teszi, mert vagy meg akar dönteni, vagy valami hasznot remél belőled. Szinte kivétel nélkül ebben élek húsz éves korom óta. Olyan keménnyé kellett válnom, amilyenné csak lehet, hogy ne bánthassanak az emberek és nem más irányítsa az életem, hanem én. Nézz rám, összejött, én diktálok. Félre ne érts, nem a kettőnk kapcsolatáról beszélek. Szerinted miért hívtalak fel? Nem olyan szemmel néztél rám, mint egy oroszlán az antilopra. Tudtam az első pillanatban, hogy bármi is alakul, benned bízhatok, jól fogsz velem bánni. Mert ilyen vagy. Nyugodtság, ám mégis izgalom, érdekesség van a szemedben. - a mondat végére érve már sokkal jobb hangulatban volt, mint az elején.
- Ezért esett olyan jól Albert hozzáállása is?
- Igen. Nincsenek barátaim. Az anyám az egyetlen hozzátartozóm, aki él és tartom vele a kapcsolatot. De ő olyan "elfoglalt" üzletasszony New Yorkban, hogy alig van ideje rám. Majd rájön, hogy én is vagyok a világon, nem csak ő.
- Ugye tudod, hogy hatalmas értéket képviselsz?
- Én? Miért?
- Azért Lindsey, mert a mai világban az egyenesség, őszinteség hatalmas érték. S ha egy percig beszélhetünk komolyan, akkor tudnod kell, hogy én rég-rég ezt keresem. Köszönöm, hogy elhoztad nekem. - Örömmel, szívesen. Nem zavar, ha leveszem a felsőm.
- Csak nyugodtan, rajtam sincs zakó már egy jó ideje. - közben segítettem, hogy könnyebben kibújjon a ruhadarabból.- Köszönöm a segítséget, már nagyon meleg volt.
- Nekem, csak Te korábban tettél érte nálam.
- Kis vicces. Hogy legyen a folytatás?
- Beszélgessünk még egy kicsit. Aztán kérek két vizet Alberttól, mert ha szaunába szeretnél menni, ahhoz egy kicsit tisztulnunk kell. Rendezem a számlát és már mehetünk is. Ha még a lazítás után is lesz kedved megmutatni a lakást, állok elébe. Viszont, ha fáradt vagy, akkor áttehetjük holnap délutánra is a wellnesst. Nem fog nehezemre esni, hogy kikapcsoljam a telefonom.
- Rendben, akkor ezt még addig eldöntöm. Bocsánat, eldöntjük.
Alig mondta ki az utolsó szót és közelebb húzódott hozzám, pedig addig sem ült messze. Egy pillanatra sem tudtam levenni róla a szemem, mely láthatóan nagyon tetszett neki. A nap elején még gondolni sem mertem arra, hogy esetleg így zárulhat. Lindsey még közelebb jött, bal kezével a nyakam mögém nyúlt a jobb kezét pedig az ölembe tette. Azon kívül, hogy széles vigyorral néztem rá, nem igazán tudtam mást tenni. Lindsey totálisan tisztában volt helyzeti előnyével, melyet tovább fokozott azzal, hogy közelebb hajolt hozzám és fülembe súgott.
- Ahhoz mit szólnál, ha még lazítás közben keresnénk, valami csendes helyet, hogy ketten legyünk? - és mire válaszra nyithattam volna a szám, előbb a nyakamat csókolta meg, majd egy gyors mozdulat után már arra lettem figyelmes, hogy az alsó ajkam harapja. Kész voltam.Még mielőtt átadhattam volna magam a felemelő helyzetnek, abba is hagyta a csatának induló, ám annál hamarabb befejeződő játékot, s mutatóujját ingatva mondta: "Nem itt."
Persze mit tud az ember tenni? Remegő gyomorral, amikor a magányos évek alatt lassan már ki is folyt belőle minden, amit a nők meghódításának módjáról korábban megtanult. Az élmények, érzékek legyőztek mindent ami csak a környezetükben volt, mintha Lindsey bezárt volna magába, de ennél a rabságnál kevés jobb dolgot éreztem életemben, ha egyáltalán tudok ilyet felsorolni. Megsimítottam az arcát, felálltam az asztaltól és a pulthoz indultam.
- Ne is mondj semmit. Oda sem mertem nézni, de jobban is tettem, minden az arcodra van írva. Még szerencse, hogy rendszeresen ezzel, mert ezzel a nővel bírnod kell a tempót. - tört ki nevetésben a mondat végén Albert.
- Nincs semmi gond a kondimmal, s különben is úgy néz ki szaunázni megyünk, úgyhogy kérlek adj nekem két palack vizet.
Adta a flakonokat és melléjük egy cetlit. "Atlanta +14,5".
- Ez mi Albert?
- Egy kis segítség, hogy jobban kezdődjön majd a jövő heted.
- De az Atlanta legalább 28 ponttal gyengébb mint a Szentek.
- Fogadd meg! Ne a lakást tett fel rá, csak egy kicsit. Egyszer hallgathatsz rám is.
Alig fejezte be a mondatot, balra fordította fejét és arcára fagyott a vigyor.
Lexy közeledett lassú ám annál határozottabb lépésekkel a pult felé. Sajnos azonban mire egy erőteljes nézéssel és fejmozdulattal elhessegethetett volna Albert, a nem kívánt személy ott termett mellettem.
- Na mi újság Steven? - vágta oda hegykén a kérdést. Jól alakul az estéd?
- Köszönöm udvarias érdeklődésed. Ha nem rondít bele senki, akkor bizonyára jól is fejeződik be.
- Kicsinyes vagy. Azt az apró örömöt is sajnálod tőlem, hogy láthassam milyen szánalmasan mutatsz emellett a nő mellett?
- Lexy neked mi a franc bajod van? Semmi közünk egymáshoz. Erre jelenetet rendezel a Shoppingban, meg most ez az egész. Mit művelsz?
- Nekem, semmi bajom. Csak lásd meg azt, hogy ezt a nőt te mocskosul nem érdekled. Szerinted tényleg akar tőled valamit? Gondolom nyomul rád, meg el akarja csavarni a fejed mellett a farkad is, de azt - már meg ne sértődj Albert - nálatok pasiknál nem olyan nehéz dolog. Nem vagytok valami bonyolult lelkek. - ekkor közelebb hajolt. Különben meg kötve hiszem, hogy tud olyat a szájával, meg a nyelvével, mint én, de ezt te már sohasem fogok érezni, kedves Steven.
- Ne kóstolgass engem Lexy, húzz innen a büdös francba. - és otthagytam a pultnál.
Azt hittem, hogy legalább öt percig fog tartani az a húsz lépésnyi út, mely az asztalunkig vezet. Kezemben az ásványvizekkel lépdeltem lassan, próbáltam lenyugtatni magam. Hellyel - közzel sikerült is.
Lindsey nehezen tudta volna titkolni, hogy örül visszatérésemnek. Csak mosolygott és nevetett, ami nekem elképesztő módon tetszett. Mintha valami nyitott könyv lettem volna számára, úgy olvasott bennem. Egyik pillanatban elkezdte simogatni a tartóm, lassan, parányi érintésekkel, mintha valami parányi, finom dolgot próbálna megfogni.
- Ha ezt így folytatod, akkor nem lazítunk mi sehol, csak nálad. - közöltem a fekete szépséggel, miközben mélyen a szemébe néztem.
- Most félnem kellene?
- Miért? Olyan rémisztő lennék?
- Nem, dehogy épp ellenkezőleg.
- Akkor honnan jött ez a kérdés?
- Ezzel a mondattal új oldaladról kezdesz megmutatkozni Steven. Hat a whiskey?
- A-a, már tisztulok - mondtam elmosolyodva -, úgyhogy számíts egy hosszú és tartalmas éjszakára.
- Bevallok valamit. - a fülemhez hajolt. - Egész nap más sem járt a fejemben, mint egy hosszú, tartalmas éjszaka...Veled.
- Viszont, ha nincs ellenedre, akkor hamarosan indulhatnánk, mert tényleg nem lesz időnk máshol lazítani, csak nálam.
- Persze, indulhatunk. Megyek és fizetek.
- Nem, nem. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Albertet, szeretnék váltani vele egy szót négyszemközt. Úgyhogy a fizetést most hagyd rám, legközelebb hagyni fogom magam.
Kiengedtem a boxból és elindult a pult felé. Nem néztem utána. Egy külső szemlélő nehezen tudta volna eldönteni, hogy mi az oka annak, hogy nézek előre, széles mosollyal vigyorgok és csóválom a fejem. Meglepődtem magamon. Hátradőltem és élveztem a helyzetet, a pillanatot. Régen éreztem már olyan nyugalmat, ami abban a percben telepedett rám. Feltettem magamnak a kérdést, hogy amikor azt hittem, hogy kikapcsolódom, az valójában mi is volt? Mert most nem jutott eszembe még egy villanásnyi időre sem a munka, a lakás dolgai, az intézendő dolgok. Jól éreztem magam és nagyon jó volt hagyni, hogy ez az érzés vigyen magával és eluralkodjon rajtam. Nem maradt bennem remegés, gyanakvás, semmilyen negatív felhang, mert Lindsey mindet eloszlatta. Sokáig nem volt alkalmam merengni, hiszen visszatért. Felálltam, s mire feleszméltem már át is ölelt és egy lassú, parányi csókot lehelt a számra.
- Egy gyors kitérőt még teszek a mosdóba és indulhatunk, addig hívj taxit.
- Rendben, de nem kell sietned, itt leszek.
Elindult és most nem vittem el a figyelmem más irányba. Néztem, gyönyörködtem benne, s bíztam abban, hogy az este sosem fog véget érni. Ekkor kicsit visszafordult, felemelte jobb kezét, integetett és haladt tovább. Én pedig olyat láttam, ami egy szögekkel teli, jeges zuhannyal ért fel. A jobb felkarján egy tetoválást, melyen az virított, hogy "I want the Truth". Meredtem előre, egy száguldoztak át agyamon a gondolatok. Eszembe jutott a reggel, ahogy döbbenten néztem a híradót a hármas gyilkosságról. Beugrott az ebéd közbeni műsor, melyben bejelentettét, hogy az esetek kapcsolatba hozhatóak egymással, az "IWT" rövidítés miatt. Az érzés, mely belém hatolt, amikor egy ismeretlen női hang szólt a telefonomban. Mindenről, amiről azt hittem, hogy véletlen és szerencsés történés sorozata, olyanná voltozott, mint egy jól megkomponált thriller. Szívem úgy felgyorsult másodpercek alatt, hogy a fülemben éreztem a sorozatos dobbanásokat. Gyomrom görcsbe rándult, testemet pedig mintha egyszerre millió tűszúrás érte volna. Rettegés fogott el. Ki kellett találnom valamit, menekülnöm kellett ebből a pokolból. Felálltam az asztaltól, elindultam a pult felé, gondjaimat tovább tetőzte, hogy Lexy ismét ott állt Alberttel szemben, bár ez akkor legkevésbé érdekelt.
- Mi történt? - kérdezett rám szemében mély döbbenettel Albert.
- El kell tűnnöm innen.
- Nocsak Steven, balul sült el a randi? - bökte oda kérdését cinikusan Lexy.
- Miért szólsz be neki? Nem látod, hogy rosszul van? Életemben nem láttam még így. - csapott vissza neki Albert.
- Mi történt Steven?
- El kell tűnnöm. Vigyetek el innen, valahova. Most, azonnal és minél messzebb.
- De bökd már ki mi történt?
- Hallottátok a reggeli hírekben a hármas gyilkosságot? Van egy olyan tetoválása, mint amilyen rövidítést az áldozatokon találtak. Segítsetek! Könyörgöm!
- Lexy, én nem mehetek el innen. Kint van a Mustangom a hátsó parkolóban, itt a kulcs. Vidd el valahova.
- Mi ebben nekem az üzlet? Miért tenném?
- Lexy térj már magadhoz az istenért! Ha nagy terhedre van, akkor fizetek érte, de vidd! Most!
- Jó, jó rendben. Majd jövök vissza. Gyere kis félős szerelmes.
Semmi megkönnyebbülést nem éreztem. Úgy loholtam Albert autója felé, mintha az életem múlt volna rajta. Lexy azonban olyan nyugalommal és lazasággal követett, mintha tökéletesen uralta volna a helyzetet.
- Hova menjünk?
- Nekem teljesen mindegy, csak gyere már és vezess!
- Jövök, ne parázz ennyire! - közben becsukta az ajtót és indított. Isteni szerencséd van, hogy nem ittam még egy korty alkoholt, de előre szólok, hogy ez nagyon sokba fog neked kerülni, hogy szó nélkül otthagytam a barátnőimet.
- Törlesztek én mindent csak tűnjünk el innen.
- Mit babrálsz a telefonoddal?
- Kikapcsoltam.
- Miért?
- Miért??!! Nem akarom, hogy felhívjon Lindsey.
- Óó, értem. Nehéz lenne megmagyarázni neki, hogy miért is tűntél el az ex-barátnőddel.
- Lexy! Felfogtad, amit mondtam? Ott virított egy felkarján egy olyan tetoválás, amit az éjjeli hullák hátába véstek. - üvöltöttem magamból kikelve.
- Nyugodj már meg! Eljöttünk onnan, nem lesz semmi gond. Hazaviszlek.
- Rendben.
Hiába nyugtáztam kijelentését és próbáltam magamra erőszakolni a nyugalmat, mint a vihar villámai, úgy cikáztak fejemben a kérdések, gondolatok. "Valóban Lindsey lenne a gyilkos?, El lehet ítélni pusztán egy tetoválás miatt? Mit fog mondani Albert, hogy ha megkérdezi hova tűntem? Mi lesz, ha holnap felhív?"
Semmi nem változott bennem, váltam nyugodttá, amikor megláttam a lakásom. Tettem egy kósza pillantást Lexy-re, majd a feltettem neki egy nehéz kérdés:
-Tudom, hogy a mai nap tükrében furcsa lesz a kérésem... Feljönnél hozzá pár percre?
-Hm...? – bámult rám hatalmasra nyílt szemekkel és pupillákkal. Viszont nem tudom megmondani, hogy a jó szíve, vagy a szánalma, vagy a múltban történt dolgok miatt, egy pillanatnyi habozás után kipréselt magából egy pozitív választ.
- Igen, felmegyek. Menj előre, addig beparkolok.
Végső kétségbeesésemben fordultam ehhez a kéréshez, viszont egy fikarcnyi megnyugvást sem hozott. Idegesen kerestem a zsebek zugaiban a lakáskulcsot mire a lépcsőn felérve megtaláltam. Annyira nem voltam magamnál, hogy csak egyetlen mozdulaton múlt, hogy nem estem hasra az előtt heverő, szinte üvöltő dobozban. A tetején egy sárga cetli éktelenkedett, rajta pedig az állt: „Elfelejtettél! De amit kértél meghoztam. Hívj fel! John”
-Ohh, tényleg, John! – temettem jobb tenyerembe a fél arcom. – Most nem tudom felhívni, majd reggel.
- Mi a baj Steven, nincs meg a kulcsod?
- De, itt van. Nyisd ki kérlek az ajtót, én viszem a dobozt.
A kulcs elfordulása a zárban felért azzal a hanggal, mint amikor a gyógyszerfüggő kinyitja a narancssárga üvegcse tetejét.
-Mi a riasztó kódja? Ne, ne mondd meg, kitalálom. Bingó! Még szerencse, hogy ha valaki tudja is a születési éved, akkor tuti nem találja ki, hogy az első két jegy a mezszámod.
- Eddig még nem volt ebből problémám. Reggel megváltoztatom.
Elindultam a fürdő felé, hogy egy jó adag hideg vízzel felfrissítsem magam. Közben Lexy a nappaliból kiabált nekem.
-Mi van ebben a dobozban?
-Kb. 25-30 DVD és ha nagyon kegyes volt hozzám John, akkor két palack rosé. Bízom benne, hogy nem egyet hozott.
- Ördögöd van, hűteni sem kell.
- Várj, kibontom.
-Te? Arra sem lennél most képes, hogy megkösd a cípőfűződ, szóval ezt hagyd rám.
- Poharakat találsz a pult feletti szekrényben.
- Köszönöm. Szépen berendezett életed van. Tíz éve nem gondoltam, hogy ilyen messzire fogsz jutni a sportmániádnak köszönhetően.
- Ne haragudj, de most a legkevésbé sem tud meghatni a csipkelődésed. Köszönöm, a bort. – és szinte a fél pohárral lehúztam egy levegővel.
- Ha így akarsz inni, akkor ne töltsek valami erősebbet?
- Ne, ne! Képben szeretnék maradni. De, mondd csak! Te miért is iszol? Ki viszi vissza Albert kocsiját?
- Figyelj! – pötyögött hármat a telefonján, a füléhez emelte.
- Szia Albert. ... Igen, minden rendben. Felhoztam a lakására. Viszont ittam egy pihár bort. Nagy gond lenne, ha Steven holnap elvinné neked a kocsit? ... Rendben, akkor majd beszélünk. A lányoknak mondd meg kérlek, hogy elnézésüket kérem. ... Köszönöm. .... Átadom, persze. Jó éjt Albert.
- Azt üzeni, hogy ne csapd szép magad és pihenj. Reggel jön a kocsiért.
- Ha ez így folytatódik, akkor tuti ébren leszek.
- Figyelj, lazíts egy kicsit. Nincs abban semmi gond, ha valaki fél a nőktől. Kisfiúknál is előfordul.
- Lexy! Azért jöttél fel, hogy megállaz, vagy élvezkedj a bajomon?
- Nem, dehogy. Csak tényt közöltem.
- Láttad a reggeli híreket?
- Nem.
- Ott mondtam el a pultnál mit mutattak.
- Steven, szerencsés esetben jó, ha minden negyedik szavadat értettük meg Alberttel. Ő csak azért mondta, hogy hozzalak el, mert olyan fehér voltál, mint a fal és minden porcikád remegett. Szóval mi ez a katyvasz, amiről beszélsz?
- Reggel a híradóban bemondták, hogy valaki, valószínűleg egy nő a múlt éjjel megölt három pasit, három különböző szállodában. Aztán délben kiegészítették, hogy a gyilkosságok biztosan összefüggnek, ugyanis minden hulla hátába azt a rövidítést vágták bele, hogy „IWT”, „I want the Truth!”.
- Igen, és?
- Amikor Lindsey a mosdó felé indult integetett felém és a felkarján ott virított ez a felirat. - Egy pillanat alatt komollyá vált az arca és az ércelődésre hívó hangulata is tovaszállt.
-Steven. Miért nem kérdezted meg, mit takar az a tetoválás?
-Te nem így reagáltál volna a helyemben?
- Ma láttam ezt a nőt életemben először. Erre megszerzi a számom, felhív, ő mondja meg hol találkozzunk. Majd amikor már kezdenék kilábalni a furcsaság szinte megemészthetetlen tengeréből, akkor meglátom ezt a tetoválást.
- Ez durva, nagyon durva. Szerinted ő a gyilkos?
- Nem tudom mit gondoljak, de baromira félek.
- Gyere, próbálj lazítani kicsit. – miközben kimondta, mögém sétált és elkezdte masszírozni a vállam, nyakam.
- Valami konkrét oka csak van annak, hogy ennyire rettegsz, nem?
- Phhh,... Most erre mit mondjak? Semmi olyan nem tett, ami miatt félnem kellene, sőt. Csak ezek, amiket az imént mondtam, sorra bevillantak egymás után és olyan rettegés fogott el, hogy azt sem tudtam mi történik velem.
- Biztos, hogy mindenre van magyarázat. Hívd fel, biztosan rengeteg alkalommal keresett már.
- Nem megy Lexy, ahhoz még nyugodnom kell. Nem is kicsit.
- Hogy akarsz megnyugodni? Mert nem tudom reggelig nyomkodni a vállad.
- Azért ez messze nem olyan könnyű, mint amilyennek gondolod.
- Rendben. Ha szeretnéd, akkor most én szépen összepakolok, hívok magamnak egy taxit, aztán gondolkozhatsz, hogy mit csinálsz... este nyolctól reggelig. De tudod mit?! Eszembe jutott valami. Hol vannak azok a kuponok, amiket reggel vettél a jó dumás barátunktól? - Bent vannak a táskámban, miért?
- Menjünk el szaunázni?
- Lindsey is oda akart menni...
- De most nem vele fogsz, hanem velem. Nos? A döntés a te kezedben.
- Rendben, menjünk. Nem akarok itt ücsörögni.
- Helyes! Végre kezded összeszedni magad.
Olyan automatikusan indultam a szobába és kaptam fel a bekészített táskám, mintha előre meg lett volna már tervezve ez az este. Az kérdés csak később, úton a szálloda felé ötlött a fejembe, hogy vajon Lexy számára olyan természetes, hogy fürdőruhát hord a táskájában, mint az, hogy szempillaspirált. Ültünk a taxiban és haladtunk a remélt kikapcsolódás felé, amiről fogalmam sem volt, hogy miként is fog megérkezni. Az agyam folyamatosan zakatolt, ami biztosan látszott is rajtam. Újra és újra Lexy felé pillantottam, ő pedig egy szót sem szólt, csak mosolyogva nézett rám. Hálás voltam neki, mert fogalmam sincs mi történt volna, ha ő nincs ott. Sanszom sem lett volna eltűnni abból a kócerájból. Talán huszadjára néztem már Lexy-re, amikor hirtelen megfogta és megszorította a kezem. Fogalmam sincs miért, de abban a pillanatban sokkal nyugodtabb lettem, mint amilyen voltam az azt megelőző két órában bármikor. - Minden rendben lesz, segítek. Jó? - mondta olyan halkan, hogy alig értette a fülem, de az agyam pontosan tudta mi a feladata.
Mást nem tudtam tenni, csak bólintottam rá. Visszafordultam, hátradöntöttem a fejem és utaztunk, ő pedig fogta a kezem.
Beértünk a szálloda recepciójára. Mintha semmi sem történt volna az elmúlt órákban, mely kizökkenthetett volna addigi napi ritmusomból, átadtam a kuponokat, majd miután végighallgattam a wellness rész két percen át tartó, általános bemutatását, haladtunk tovább. A szaunán és pihenésen kívül máshoz nem volt hangulatom, de Lexy hamar le is beszélt volna róla, amikor az öltözőből jövet, egy száll szaunalepedőben feltette az "Ugye mehetünk?" kérdést. Hatalmas meglepetésemre alig lézengett pár ember a hatalmas wellnessben, áldottam az agyam, hogy reggel megvettem a kuponokat, pedig gondolkoztam rajta elég erősen. Nem igazán szeretem, ha hatalmas tömeg van körülöttem, főleg nem egy ilyen helyen.
Mire én végeztem a zuhanyzással, arra Lexy már az egyik szaunából integetett, pontosabban hívott befelé. A felső padon feküdt már amikor beléptem, úgy gondoltam, hogy nem kell nekem az alsó szint, felültem mellé.
A felső padon feküdt már amikor beléptem, úgy gondoltam, hogy nem kell nekem az alsó szint, felültem mellé.
- Tartozom egy vallomással Steven.
- Miért?
- Amikor a pultnál álltunk nem akartam segíteni, egy kicsit sem. Örültem annak, hogy szenvedsz. Bocsánatot kérek, nem szabadott volna ilyennek lennem.
- Miért mondod ezt?
- Mert nem tettél ellenem semmit, de abban a nőben van számomra valami elképesztően irritáló és taszító. Rossz volt nézni, hogy vele vagy.
- Féltékeny voltál?
- Lehetséges. Annak ellenére, hogy már régóta nem csak "haveri" viszony van köztünk én még mindig jó pasinak tartalak.
- Oh, köszönöm a bókot. Mint tudod, a párkapcsolatok sosem tartoztak az erősségeim közé.
- Ez lehet nem is baj, nem mindenkinek az a sorsa, hogy családot alapítson, vagy valaki mellett leélje az életét. Látod, Te is egyedül vagy, én is, az a nő is. Ha ez a hármas nincs, akkor soha nem jövünk el lazítani. - és nevetni kezdett, s valahogy én is elmosolyodtam.
Felült és megkért, hogy forduljak egy kicsit balra. Ott folytatta a hátam masszírozását, ahol nálam abbahagyta. De ez alkalommal vitt bele gyengédséget, mely a masszázsra alapvetően nem jellemző. Akkor akadtak fent a szemeim, amikor a jobb kezével előrenyúlt és elkezdte simogatni a mellkasom.
- Ezt mire véljem Lexy?
- Csak hunyd be a szemed és lazíts. - így tettem és hagytam, hogy az idegpályáim játékos rohamai próbáljanak megnyugtatni, kivinni abból a lelki fáradtságból, melyet az elmúlt egy óra rápakolt a vállamra.
- Azt hiszem ezt most jó hosszú időn át el tudnám viselni.
- Feküdj a hátadra, úgy jobb lesz.
Úgy tettem ahogy mondta és tényleg jobb volt, azt hittem már, hogy szinte el tudnék aludni, amikor éreztem, hogy fölém hajol, az orra hozzáér az arcomhoz és megcsókol, lassan, kacérkodva. Nem tudtam hova tenni a tettét, de mire szólni tudtam volna hozzá, addigra felállt, elkezdett kifele sétálni, majd azt mondta: "Pihenj, mindjárt jövök." - és újra elmosolyodott.
Nem akartam minden egyes dologra magyarázatot találni. Lazítottam úgy, ahogy szeretek, Lindsey eszembe sem jutott, Lexy pedig olyan volt hozzám, mint talán legszebb napjainkon sem. Pihentem, úgy, ahogy leginkább szeretek, megnyugodtam. Annyi hátránya volt a háton fekvésnek, hogy az izzadság miatt nem igazán akartam megtörölni, kinyitni a szemem. Gondoltam megvárom Lexyt és kimegyünk. Ekkor halkan nyílt az ajtó.
<
